Ezt a bejegyzést a CND Shellac termékcsalád jellemzésére hoztam létre, hogy segítséget nyújtson azoknak, akik még nem ismerik ezt a gél lakk kategóriát, vagy már hallottak róla néhány információt, de nem tudják az előnyöket-hátrányokat a használatával kapcsolatban.
Mivel elköteleztem magam a CND márka mellett, ezért igyekszem a lehető legtöbb emberrel megismertetni a tulajdonságait, hiszen nem véletlen, hogy immár több, mint 8 éve csak ezzel a gél lakk márkával dolgozom. Szeretném elmondani Neked is, hogy miért esett a CND-re a választásom. 🙂
Miért a CND shellac?
A CND egy amerikai, prémium kategóriájú műköröm alapanyagokat gyártó cég. Pályafutásom elején, egy kolleganőmnél láttam hogy Ő ezzel a márkával dolgozik. Mivel én még csak nem is hallottam erről, gyorsan felkeltette az érdeklődésemet, és kifaggattam kolleganőmet, hogy mi ez, hol lehet beszerezni, miért ezzel dolgozik. Akkoriban lehetőségem volt a CND márkaboltban egy ingyenes körömlakkozást igénybe venni, a CND Shellac kistestvérét, a Vinylux körömlakkot (1 hétig tartós körömlakk, ápoló összetevőkkel) próbálhattam ki. Gondoltam magamban, ha ez fent marad legalább 2 napig, akkor már nagyon jónak számít, mivel rajtam a sima körömlakk egy fél napot bír – talán. 😀 Legnagyobb meglepetésemre 5 egész napot kibírt a lakk a körmeimen. Nem hittem el, tudtam, hogy a Shellac ennél csak jobb lehet, így nem tétováztam sokáig, beruháztam az alap készletre. Azóta is töretlen a rajongásom. 🙂
Miért drágább?
Talán vendégként a legszembetűnőbb, hogy a Shellac gél lakkozás szolgáltatás ára kissé borsosabb, mint a hagyományos gél lakkozásé. Ez azért van, mert prémium kategóriájú termékről van szó, 12 káros összetevő mentes, hipoallergén, azaz kevésbé allergizál más márkákhoz képest, könnyedén leoldható a saját köröm sérülése nélkül, nem kell hozzá megreszelni a körömlemezt, ami egy idő után elvékonyíthatja a körmöt. Ezeket a tulajdonságokat egyszerre nem tudja egyetlen más márka sem. Szigorúan ellenőrzött körülmények között zajlik a gyártás. Sajnos sokszor tapasztaltam, hogy silány minőségű, hamisítvány Shellac-kal dolgoznak egyes szakemberek, áttöltögetve az eredeti üvegekbe a kínából rendelt hamisítvány, olcsó gél lakkokat. Ez azért nagyon veszélyes, mert a kínai gyártók egyáltalán nem végeznek minőségellenőrzést, és tulajdonképpen senki sem tudja, hogy mi kerül bele egy-egy üveg gél lakkba. Ezért óva intek mindenkit a túl olcsó, kecsegetető ajánlatoktól. Biztosan nem shellac-kal dolgozik az, aki nagyon olcsó, hiszen az anyagárat sem termelné így meg.
Ezen kívül rengetegszer belefutottam abba, hogy új vendég jött, mondván, hogy shellac van a körmein. Ma már ránézésre látom, ha nem az van rajta. Ilyenkor az elején belefutottam abba, hogy megpróbáltam a szokásos módon leoldani, de szomorúan tapasztaltam a hatóidő lejárta után, hogy meg sem mozdult az anyag. Ekkor sajnos le kell reszelni. Az is előfordul, hogy a szín ugyan shellac, de az alapozó réteg vagy a fedőlakk egyáltalán nem. Ilyenkor megint nem lehet leoldani, reszelni kell. Máris elveszíti azt a fontos tulajdonságát, amiért a legtöbben választják, hogy leoldható reszelésmentesen. Illetve ha kutyuljuk az anyagokat, akkor értelem szerűen hipoallergén sem lesz, máris sokkal több vegyi anyagnak teszik ki a vendég kezét.
Tudjuk mi van a gél lakkban?
Azt gondolom, hogy a mai világban rettenetesen sok vegyszernek van kitéve a szervezetünk. Az életünk minden terén igyekeznünk kellene csökkenteni a vegyszereknek való kitettségünket. Természetesen lehetetlen teljesen elzárkózni minden káros vegyület elől.. De sok kis apró lépéssel és figyelmességgel segíthetünk saját magunkon, hiszen ezek a xenobiotikumok könnyen felhalmozódhatnak a szervezetünkben, beleavatkozva olyan fontos élettani folyamatokba, mint például a hormonrendszer működése. A hormonrendszer legapróbb kis eltérései is komoly egészségügyi problémákat okozhatnak. Ezért is vagyok elhivatott a CND Shellac és Plexigel termékcsalád mellett, mert ha már szeretnénk, hogy szépek legyenek a körmeink, szeretnénk kifejezni egyéniségünket velük, akkor olyan termékeket tudunk választani, amelyek legalább egy kicsit enyhébben terhelik a szervezetünk vegyi anyag terhelését. Érdemes ezen elgondolkodni, ha legközelebb bejelentkezel egy gél lakkozásra! 🙂
A következő bejegyzésben a shellac és vinylux lakkok összetevőit ismertetem, és megnézzük, hogy a 12 káros összetevő amelyektől mentesek, milyen egészségügyi problémáktól óvnak meg minket!