1136 Budapest, XIII. kerület Hegedűs Gyula utca 43.
(Lehel tér és Nyugati tér között, a Victor Hugo utca és Csanády utca közé esik, szomszédos utcák: Pannónia utca és Visegrádi utca)

Bemutatkozás

Szeretettel köszöntök minden leendő vendégemet és érdeklődőt, nagy öröm számomra hogy idén februártól az Erabelle Szépségszalon csapatát erősíthetem és öregbíthetem jó hírét.

Már tini koromtól érdekeltek a körmök, viszont az élet kifürkészhetetlen, kacifántos és fantasztikus útja során csak 2018 elején szereztem meg az OKJ-s bizonyítványomat a Perfect Nailsnél a világ legjobb tanárai szárnyai alatt (Kovács Gabriella és F Török Magdolna), és azóta rengeteg továbbképzésen vettem részt és terveim szerint még számtalanon fogok.

Imádom a munkám, mindig mondtam a vendégeimnek, hogy én nem dolgozom, mert annyira, de annyira szeretem csinálni. Nincs is annál nagyobb bodottá mint, amikor örül a vendég a szép körömnek, az ápolt lábnak vagy a kivágott tyúkszemnek.

Gyakran kérdezték a vendégek, hogy melyiket szeretem jobban: a kezet vagy a lábat? A gél lakkot vagy a műkörmöt? Rövidet vagy hosszút? Az egyszínűt vagy a díszítettet… Hát szóval nem is tudom, mert mind egyformán szeretem. Ez a szakma nekem nagyon nagy szerelem, mindig vannak újdonságok és megannyi kihívás, mindig van mit tanulni soha nem lehet megunni…

Amellett hogy munkámban a tökéletességre törekszem a vendégeim kényelme a legfontosabb számomra, ezért igyekszem, hogy a lehető legjobban érezzék magukat a már a készülő körmök vagy a szépülő lábak ideje alatt is.

Nagyon szépen köszönöm előre is, ha miután megtetszettek a referencia munkáim megtisztelsz bizalmaddal és bejelentkezel egy körömre. Várlak szeretettel a szalonban.

Árlista:

Referenciák: