Bemutatkozás

Nagy Réka mesterkozmetikus vagyok, 2016-ban tettem le a kozmetikus vizsgát, azóta dolgozom a szakmában. Nagy lelkesedéssel vetettem bele magam a munkába, amelyet azóta is töretlen odaadással végzek. Azóta is folyamatosan képzéseken veszek részt, amiken tovább mélyíthetem tudásomat és bővíthetem ismereteimet.

Az általam leginkább preferált professzionális termékek amelyekkel dolgozom a Payot (francia), Rosa Graf (német) és a Fito-c (magyar). Szolgáltatásaim és árlistám megtalálható az oldalamon.

Szeretettel várok mindenkit, aki igényes környezetben és szakértő kezek alatt szeretne szépülni, regenerálódni, kikapcsolódni.

Árlista:

Payot márkaismertető gyorstalpaló

A márkát az 1920-as években Nadia Grégoria Payot alapította, aki az egyik első női orvos volt a világon.

Dr. Nadia Payot különböző terméksorokat hozott létre, hogy ezzel megoldást nyújtson a speciális és az egyéni bőrápolás problémáira. Orvosi ismeretei lehetővé tették, hogy lépést tartson a tudomány fejlődésével, különös tekintettel a sejtek regenerálódására és a fiatalság megőrzésére.

Termékeit egy olyan rendszerben alkotta meg, amellyel megalapozta a mai formulákat, ezek pedig rövid időn belül a PAYOT márka ikonjaivá váltak:

Pâte Grise, Spéciale 5, Crème N°2.

A terméksorok a mai napig eleget tesznek a speciális bőrápolás igényeinek, amellyel célzottan a kialakult problémát kezelik. A párizsi Payot kutatásainak két fő pillére: a hatékonyság és az érzékszervi hatás. Különös figyelmet szentelnek a termékek előállításánál: a lágy színeknek, a bársonyos textúrának és a kellemes illatoknak, hogy a termékek minden nőt boldogsággal töltsenek el használatuk során.

Egy kis fito-C gyorstalpaló

A hazai termékcsalád egyre népszerűbb a kozmetikusok és vendégeik körében!

Miért? Stabil C vitamin, minden termékben*:

Az egyik legjobb, a bőrre igazán ható összetevő, stabil, nem oxidálódó formában. A C vitamin erős antioxidáns, szabadgyökfogó, bőrmegújító. A C vitamin nélkülözhetetlen a kollagén képzéshez, a szervezet nem tudja előállítani.

*fokozatosan kerül be a termékekbe

Natúr összetétel, organikus hatóanyagok:

A receptúrák nem tartalmaznak kőolaj származékot, SLS-t, paraffin olajat, BHT-t, MIT-t, PEG-et, parabeneket, cinnamátokat, megfelelnek a natur kozmetika elvárásainak. A növényi hatóanyagok jelentős része pedig minősített bio-organikus kivonat.

Szépségszalonokból indult:

A fitoC hazája a kozmetikai és fodrász szalonok. Ebből a környezetből indult el a márka, a termékek fejlesztése még most is
a szépségszalonokban indul. A tesztelésben, a végső formulák kialakításában kozmetikus és fodrász partnereink is részt vesznek.

Szempilla lifting/InLei Lash Filler

  • Más néven tartós szempilla göndörítés.
  • Szép ívet ad a szempilláknak, feltölti őket vitaminnal és kondicionálja azokat.
  • Nem teszi tönkre a pillákat, sőt klinikai tesztek alapján a szálak 24%-kal megvastagodnak kezelés után!
  • Hatása minimum 5 hét!

Érdemes szempilla festéssel együtt alkalmazni, mert úgy érvényesül legjobban a hatása.

Referenciák:


1136 Budapest, XIII. kerület Hegedűs Gyula utca 43.
(Lehel tér és Nyugati tér között, a Victor Hugo utca és Csanády utca közé esik, szomszédos utcák: Pannónia utca és Visegrádi utca)